Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Adjátok vissza a qrváknak a Rákóczi teret!

Érzelmek. Szerelem. Szex. Pillanatnyi állapot. Ha olyan kedvem van, egy kis politika. Nemzeti radikális.

Friss topikok

Címkék

Lilith legendája

2013.04.16. 08:48 Kleó

Lilith Ádám első párja volt, akit Isten – hozzá hasonlóan – a földből teremtett. Ám ők hamarosan veszekedni kezdtek. A nő így szólt a férfihoz: „nem akarok alattad lenni”. A férfi azt mondta: „nem akarok alattad lenni, inkább feletted, mert megérdemled, hogy alul maradj, én pedig felül”. A nő így válaszolt: „egyformák vagyunk, mivel mindketten a földből vétettünk”; egyikük sem akart engedni. Ekkor Lilith kimondta Isten különleges nevét, és felemelkedett a levegőbe. Ádám, az ember, erre hívta teremtőjét: „Világ Ura, a nő, akit nekem adtál, elment tőlem”. A Mindenható Lilith után küldött három angyalt, hogy hozzák vissza.

Lilith természetesen igazi nő volt, aki nemet mondott, és nem engedelmeskedett. Ádám ezután megkapta, amit szeretett volna, egy engedelmes kis feleséget, Évát. De bármennyire is ez volt a kívánsága, azért továbbra is az elérhetetlen, betörhetetlen nő, a démonná vált Lilith vonzotta. Olyannyira, hogy néhány vallási nézet szerint gyermeke is született tőle, ő volt Káin.

Naná! Ha egy nő ellentmond vagy önállóan gondolkodik, akkor egyből démon lesz belőle. Mégis hozzá vágyik a férfi, és hiába marad hű akár egy életen át testben, az álmait elviszi az EGY, a NŐ,

LILITH!

Kiemelések tőlem...

Forrás: angellilith.worldpress.com

Szólj hozzá!

Címkék: idézet

A bejegyzés trackback címe:

https://gesha.blog.hu/api/trackback/id/tr245229059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása