Megint más. Ez bizalom és szeretet. Elfogad, amilyen vagyok, én is elfogadom, nincs egymás basztatása. És már én vagyok a kuckója, nem csak a fasza hajtja hozzám – vallomást is tett. Itt pihen, nálam van itthon... Mégis bizonytalan vagyok; ami már tizenéves koromban is rontott a kapcsolataimon, hát még most! Pedig öreg kurva nem vén kurva. Ő azt mondja, neki nem tetszenek a "tizenkettő-egy tucat" típusú csajok. Szóval ronda vagyok. (Utólag nézve meg papír fényképeket, már nem látom így, de akkoriban is ezt éreztem.) Jár ez nekem? Szabad ezt nekem elfogadni? Lehet-e? Az egy dolog, hogy jó vele szexelni. Az is, hogy szerelmes vagyok, az is, hogy rohadt sokat segít. De van-e jogom "szeretni őt, akarni őt"? És egyre kevesebb erőm van megfelelni, holott épphogy több kellene legyen... "A szerelem engem mindig tönkretesz." Viszont van miért élni, van kiért élni. Így ugyan rövidebb lesz talán a kurva élet, de szebb! Mi lehet, mi lesz ebből???

Azon hosszan gondolkodtam, hogy írjam le a kezdetét... Úgy 10-12 éve kerülgetjük egymást, 8 éve bepróbálkozott nálam. Én már elvált voltam, és elveim szerint egy nős (tartós kapcsolatban élő) emberrel neeem!; megjegyzem, papíron most is nős, megosztott lakásban... Tudom, azt hiszi el az ember jánya, amit szeretne, de ezt nem csak tőle tudom, sőt! No, a drága piszkiáternőm elvont tőlem egy gyogyót, amilyen fajtát évtizedek óta szedek... Így négyévnyi teljes szexmentesség (értsd: magamnak sem) után rám jött – sok egyéb elvonási tünet mellett – a sűrű baszhatnék... Végignéztem a telószámaimat, persze a többség beszart a darázsfészektől, de nála volt jó ürügyem: egy-két dolgot tényleg meg kellett csinálni... Azért amikor rájött, hogy mit akarok, neki is kellett egy kis bátorságot gyűjtenie néhány sörrel. Gondoltuk: "futó kaland csupán". Hát nem az lett. Eleinte "csak" kurva jó volt egymással a szex, aztán óriásiakat veszekedtünk – mert több lett belőle. Most már kezdjük ezt elfogadni, meg azt is, hogy ilyen korban már nem sokat változik az ember. Forever love!!!