Adjátok vissza a qrváknak a Rákóczi teret!

Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen,
szaladjon kifelé belőlem
gondoltam egyetlen.
Nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik mennydörög,
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan 
felettem egy madár,
tátongó szívében szögesdrót,
csőrében szalmaszál.
Magamat ringatom,
míg ő landol egy almafán,
az Isten kertjében
almabort inhalál.

Vágtatnék tovább veled az éjben
az álmok foltos indián lován.
Egy táltos szív remeg a konyhakésben,
talpam alatt sár és ingovány.

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol.
Meredten nézek a távolba,
otthonom kőpokol.
Szilánkos mennyország,
folyékony torz tükör.
Szentjánosbogarak
fényében tündököl.

Egy indián lidérc kísért itt bennem.
Szemhéjain rozsdás szemfedő.
A tükrökön túl, fenn a fellegekben
furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő. Elkúszik selymesen,
osonjon nélkülem,
távozzon szívemből, agyamból, 
lelkemből rejtelem .
Rosszul bánsz most velem,
illetlen szerzetem,
csapkodsz és cikázol
szertelen bokázol.

Hallom a sárga neszt, 
rigószó, szárnycsapás,
megszegett röptében kalitka,
szájában otthona .
Bódultan hallgatom,
pirosló függőm ingatom, 
édeni virágom
bibéjét izgatom.

Nyargalászom nyergedben sötétben,
révületben szökő paripán.
Jövőjós szájam nyitom az égre,
csizmám húzza hínár és mocsár.

Vágyamban megragadt,
a szemem tőle ég,
a messzit figyelem kábultan,
a vackom szerteszét.
Mennyei vekkerem,
lecsordul testemen,
hiába elfolyó napjaim 
vizében tespedem.

Irokéz kísértő csábít el engem,
csukott szemén barnult garasok.
Homálylás mögött, felhőtelen égben
mennyei zene zendül, harsona harsan, pereg dobverő.

Elkúszik selymesen,
osonjon nélkülem,
távozzon szívemből, agyamból,
lelkemből rejtelem .
Rosszul bánsz most velem,
illetlen szerzetem,
csapkodsz és cikázol
szertelen bokázol.